. of the day

(Nem tépem az fb nép idegeit a napi képekkel. Vasek, itt vagyok.)

9 (a film)

Cinema italiano é un’ espressione splendida! De mégis, mi ez? Nyilván nem az igazi, nagy olasz filmekről van szó. Hangzatos ugyan, de ha mondjuk épp a 8 és felet részletes elemzés nélkül nézed meg, hát garantálom, hogy nem fogsz jól szórakozni! Az nem az a cinema italiano. Lassú. Szimbolikus. Műűűűűvészfilm!
Azt hiszem inkább az Olaszországról szóló filmeket takarja. Az Audrey Hepburn féle Római vakációt például. Stílus, sikk, caffé, ferrari, gelato, tenger, pasta, el-elejtett ‘ciao bella’-k, ‘andiamo’-k, napszemüvegek és “olasz életérzés” minden mennyiségben. Giccs! De persze imádom én is.
Na a 9 pontosan erről szól. Ha nem láttál előtte Fellinit, vagy mondjuk épp akár véletlenül a 8 és felet, akkor egy jó kis álomgyári, giccses, látványos musicalt fogsz kapni. Ha láttad, akkor egyfelől tök izgis meglátni, hogy miket hoztak át, hogy hú, ezt is felismerem, jajj meg ezt is, másfelől meg idegesítő, mert sok helyen úgy lebutították, elrontották, hogy verem a fejem a falba. Mivel eddig még nem találtam olyan lényt, aki hajlandó lenne végighallgatni ezt a kisebb monológomat a szerintem elrontott jelenetekről, de muszáj valahol megosztanom a világgal, ezért most ide fogom leírni. Háhh, mire nem jó az arckönyv!
Az első. Már ott sejtettem, hogy bajok lesznek Claudia körül, amikor kiderült, hogy az isteni, szoborarcú Nicole Kidman és bizony enyhén Anita Ekberges pózban van az Italia plakátján. Fellini 8 és féljében Claudia nagyon fontos. Ő az elérhetetlen, az angyali, a tiszta, aki talán csak látomás. Aki a kútnál a vizet nyújtja. A pincérkislány a Dolce Vitából, aki úgy néz ki, mint Raffaello freskóangyalkái. Nicole Kidman Claudiájánál ez stimmel, egész az elérhetetlenig. Anita Ekberg meg a Dolce Vitában csak addig tűnik olyan kívánatosnak, olyan múzsainak, amíg a nap fel nem kel. Akkor meg már szegény olyan… proli, ott a kútban. Elveszti a varázsát. Az angyali Claudiát és a Múzsa Anitát nem ér összemosni! (Úúúúgy féltem, hogy Nicole is bemászik a kútba. Közel volt hozzá. Láttam a szemében!)
A második. A beszélgetés a bíborossal. Kéremszépen, annak a 8 és félben éppen az a lényege, hogy a bíboros nem figyel a rendezőre. Felszínes, sablonkérdéseket tesz fel feleségről, meg gyerekről. A 9 bíborosa ugyan kér dedikált Claudia fotót, de egész értelmes dolgokat mond.
A harmadik. Penelope Cruz nem volt jó választás Carla szerepére szerintem. Carla butuska és egyszerű. Penelope meg baromi spanyol, szenvedélyes, őrült. És karakterszínész. A VickyCristinaBarcelona Maria Elenáját játsza, pedig akkor már inkább Cristinát kéne. (Tényleg, Scarlett Johansson jó lett volna Carlának. Olyan buta feje van, de szeretőnek is megfelel.) Penelope Cruznak nem hittem el, hogy tényleg hoz 5 bőrönd estélyit egy hétvégére, meg hogy durcásan elmegy a hotel éttermébe, amikor ott van Guido felesége is. Ő nem ez.

De hogy ne csak szidjam a filmet:
Tök jó volt Guido olasz akcentusa! Mondjuk elég illúzióromboló volt, amikor megláttam, hogy nem is olasz igazából… Vele abszolút elégedett voltam, jól játszott, igazi olasz, kis hazudós mindenit….
Saraghina fantasztikus és késsz. Ez tiszta olyan, mint eredetiben, jó, hogy fekete-fehér, Fergietől ugyan nem vártam sokat, de szuper volt ő is. Az az egész jelenet bellissima!
Ez volt az első film, amiben Kate Hudson tetszett. Aranyos volt, neki van a legjobb dala, poén az egész.
Marion Cotillard zseniális színésznő. Hibátlan.

Most hirtelen nem jön több gondolat az ujjamra, meg mindjárt kezdődik a Gyilkos elmék.

De még egy valami: Sürgősen Olaszországba kéne utaznom! Mindegy hova, de lehetőleg tengerpartra. Bármilyen ajánlatra vevő vagyok!

Ezt hallgattam írás közben: http://www.youtube.com/watch?v=SpX_WGkbcnE Dolce vita rock and roooll!

Évtizedösszegzés az IMmel

Mindig szeretem egy évtized stílusát végigkövetni, legyen az ruha, mozgalom, zene, film. Most végre én is végigeltem egyet: ’00-ás éveket a második ezredforduló után. Nem semmi! Úgy döntöttem, kicsit utánanézek, mi is történt mostanság. 2000-ben, 9 évvel ezelőtt 9 éves voltam. Sajnos addig nem tudok visszamenni, ennyire azért nem ástam bele magam a dolgokba. Helyette találtam egy IMet, a 2003 júniusi számot, ami ráadásul az IM életében egy fordulat volt: hú de megújult, jobb minőségű papírra került, erről szól az egész szám. Tele sztárokkal, szépséggel, szerelemmel, divattal… Szemezgettem pár érdekes dolgot, adatot, hogy szemléltessem, mi változott azóta.

Képaláírások:

1. Tatu!! Avril nyakkendői!! Katie valami Freddievel jár! Szegény nem is sejtette, milyen ördögi erők kerítik hatalmába pár év múlva Tom Cruise személyével…
2. Leo milyen kisfiú volt még… Kellyről már mióta semmit nem hallottunk. Mel Cről sem. A fejjel lefelé szöveghez meg kéne fordítani a monitort, úgyhogy segítek: a lecsúszott sztárok viselkedését kritizálja az egyik cikkely, név szerint Jackie Chant és Sandra Bullockot. Sandra tehát elég szépen visszajött!
3. Ekkor még ártatlan 17 évesek hambival meg kakaóval, a Római ikervakáció és a Ketten a slamasztikában és hasonló színvonalas tinivígjátékok sztárjai. Aztán egy gyors menetben megjárták a kórházat anorexiával, a rehabot drogokkal meg piával… Ahogy ők is írják: igazi örökmozgók, sosem tudnak leállni a pörgéssel! Nem semmi menet
4. Nem tettem be a duplaoldalas cikket a csókolózás fortélyairól, de az azért sokat elárul, hogy a 2007. szeptemberi számban nem a csókot, hanem a 69es póz titkait találhatjuk… A célkorosztály életkora marad, érettsége változik. Egy apró közvélemény kutatás a 2003as számban azt kérdezi, első számban csókolóznál-e már az első randin. A 2007es azt, hogy lefeküdnél-e. Az “igen, ha nagyon bejön”-nel válaszolók aránya majdnem ugyanaz.
5. Az első helyezett Orlando Bloom volt, ugye a Gyűrűk Ura sikere után nem is csoda, hogy ő is, Frodó is és Aragorn is bejutott a top50be. Egyébként csupa-csupa ismeretlen vagy lejárt nevekkel van tele a lista: a Blue, a Linkin Park és a Crazytown tagjai, Chester Bennington (ő még poszterre is került!), teljesen ismeretlen színészek, a Busted!!, meg egypár magyar, akikről életemben nem hallottam.
6. Az IM virtuális szupersztárjára nyilván senki nem emlékszik ma már, ugyanúgy kifutott, mint Gareth meg Kelly Osbourne… Milyen szelíden, milyen tinisen indul az egész! Tetszeget neki ez a Norbi… Nincs túl sok imem, ami van, azt is kidobtam már kb mind… Csak pár halvány emlékem maradt, mi is történt ezután Imolával, vonaton kölcsönkért magazinokból, strandi példányokból: Norbival összejött, kiment Amerikába az anyjához, ott megismerkedett egy Orlando Bloom+Colin Farrell sráccal, aki meg akarta erőszakolni, Beja meghalt… Valami ilyesmik.
   Itt lehet a szlenget is megfigyelni – ki mond ma már olyat, hogy csóri??

A divatot 2003ban Madonna határozta meg az American Life-fal behozott military stílussal és Avril a deszkás trenddel. Emlékszem, nekem is volt ARMY feliratú hálós felsőm, meg én is tanultam ám deszkázni… És tudtam az American Lifeból a rap részt is!

A pénz… az egyszerűen nem számít

,,De te még mindig nem tanultad meg, hogy a pénz… az egyszerűen nem számít. Nem számít ott, ahol a lényeges dolgok számítanak. Pénz mindig kell hogy legyen, és ha az ember nem törődik vele, akkor van is mindig. Hogy mennyi és meddig és honnan, az egészen lényegtelen. Aminthogy minden lényegtelen, ami a pénzzel összefügg. Pénzért semmit sem kaphatsz, ami fontos, és amit pénzért kaphatsz, az esetleg életszükséglet, de nem fontos.”

/Utas és holdvilág/

Nem is tudom…

Nem is tudom, hogy az, hogy nem hívott többet az érzéseimet vagy a büszkeségemet sújtotta-e jobban…

Nagyonvárós filmek

Mert hogy lesz itt egy pár…

2009 Karácsonya: Sherlock Holmes

2010 Január: Imaginarium of Doctor Parnassus

2010 Március: Alice in Wonderland

Partyképek

Mostanában marha divatos lett ez a művészet egy új ága, mármint az, hogy a bulikban járnak körbe a fotósok és akkor mindenki szuperszekszi külsejének tudatában összekarolhat barátosnéival, spanjaival, esetleg frissen felszedett csajával/pasijával és lekattintják őket, aztán másnap viszont láthatják a képet az internyeten, sarokban a kis logóval, ami azért kell a presztizshez.

A legaljább műfaj, amit a XXI. század termelt. Nagyon durva. Még szánalmasabb, amikor valaki mindezt kipakolja az összes létező közösségi oldalra. Jó, látjuk, hogy jófej vagy, hogy ilyen sok buliba jársz, ilyen sok haverod van és ilyen menő cuccaid vannak!

Még több partyshitet! Még több partyshitet!

A könyv illata

“A könyv legfontosabb tulajdonsága az illata, még a tartalmánál is fontosabb. Hiszen egy jó illatú könyvet – legyen bármilyen rossz – végig tud olvasni az ember. De legyen egy könyv bármilyen jó, ha büdös, nincs az a a jóérzésű ember, aki végigrágja magát rajta.”

A vadkacsa bukása, avagy lázadás a lázadás ellen

“Az őszinteséget is szeretem, ha előnyösebben használható a hazugságnál.” /Lord Henry Wotton/

A szépirodalom legfeketébb drámájáról, Ibsen Vadkacsájáról amikor kijöttem múlt héten a színházból, ez az idézet jutott eszembe. Aztán pár haszontalan elemzés után irodalom órán is átbeszéltük a dolgot, és máris még több értelmet nyert az egész.
Nem tudom anyukámmal ma miért nem erről, miért arról beszélgettem a kocsiban, hogy akkor most hány felvételi pontom is lesz…
Ibsen önkritikája ez a dráma, állítólag még olyanokat is tagad, amiket előző drámáiban állított. Relling doktor tapint rá általában a lényegre és próbálja megmagyarázni ezt Gregersnek – kevés sikerrel. Hjalmarral nem is próbálkozik, mert ő belátja azt, amit Gregers nem: aki nem akar látó lenni, azt erőszakkal nem lehet azzá tenni.

“RELLING
Mielőtt elfelejteném, Werle úr – kérem, ne használja ezt a finomkodó kifejezést, hogy “eszmény”. Van erre nekünk egyszerűbb, kifejezőbb szavunk is, a “hazugság”.

GREGERS
Úgy érti, hogy ön szerint ez a két dolog összefügg egymással?

RELLING
Igen. Körülbelül úgy, mint a malária meg a váltóláz.

GREGERS
Relling doktor; én addig nem nyugszom, amíg ki nem mentem Hjalmart az ön karmai közül.

RELLING
Nagy rosszat tenne vele. Mert aki megfosztja az átlagembert az élete nagy hazugságától, a boldogságát veszi el tőle! (A nappaliból belépő Hedvighez) No, kis vadkacsaanyó, akkor én most szépen lemegyek és megnézem, vajon még mindig azon a csodálatos találmányán töpreng-e apád. (Kimegy az előszobaajtón)”

Ebben van a kulcsmondat. Gregers megváltót akar játszani, hogy ő majd megmutatja, hogyha Hjalmar megtudja az igazságot (mármint hogy a felesége kavart előtte az öreg Werlével, sőt, Hedvig sem az ő, hanem Werle gyereke…) akkor majd lesz indulat, de aztán a megbocsátás szentségében kapcsolatuk egy magasabb szintre lép. Nyilván nem, hanem Hjalmar pakol (mármint Gina pakol) és költözni akar azonnal, Hedvigre rá sem bír nézni. Gregers kicsit túlbecsülte barátja természetét…

“GREGERS
Hedvig nemhiába halt meg. Megfigyelte, hogy a gyász micsoda magasságokba emelte Hjalmart?

RELLING
Ó, kedves barátom, holttest mellett, gyászban az emberek általában nagyon fennkölten viselkednek. De mit gondol, meddig fog ez tartani Hjalmarnál?

GREGERS
Hát amíg él, s mindinkább áthatja majd egész lelkületét.

RELLING
Egy év se telik bele, és meglátja, a kis Hedvig emléke már csak arra lesz jó neki, hogy szép, megható szavalatokat mondjon róla.

GREGERS
Ezt merészeli mondani Hjalmar Ekdalról?

RELLING
Majd ha elszáradt a síron az első fű, újra beszélünk róla. Hallgathatja majd, hogy “az ártatlan gyermek, kit a kegyetlen sors oly időnek előtte elszakított a szerető apai szívtől”, tetszeleg a gyászoló apa szerepében, miközben térdig gázol a meghatóbbnál meghatóbb érzelmekben s az önsajnálatban. Majd figyelje meg.

GREGERS
Ha magának lesz igaza, és én tévedek, akkor azt hiszem, nem is érdemes élni.

RELLING
Ó, azért egész kellemes volna az élet, csak a sok féleszű világboldogító hagyná békén a szegény embert, és ne folyton rajtunk akarnák behajtani az eszményeiket.

GREGERS
(maga elé mered) Ez esetben elégedett vagyok a végzetemmel.

RELLING
Engedelmével… mi légyen az ön végzete?

GREGERS
(indulóban) Tizenharmadiknak lenni az asztalnál.

RELLING
Ó, istenem…”

Ezzel fejeződik be a dráma, és ebbe még a legelvetemültebb irodalmár sem képes belemagyarázni, hogy végsősoron-haúgyvesszük-mélyebbértelemben optimista kicsengésű a darab. Erről mindenki elismeri, hogy olyan hihetetlen keserűség, cinizmus süt belőle, hogy az ember biztos, hogy nem a katarzis felszabadító érzésével távozik a színházból.
“Ibsen a polgári színpadot ítélőszékké teszi, ahol minden néző vádlott.”
Legalábbis bennem abszolút felmerült, hogy vajon mi az én élethazugságom? Önámításom? Van ilyenem? Jó, hogy nincs ilyenem? Jó, hogy van ilyenem? Csináljak, ha nincs? Meglássam az igazságot, ha van? Meglássam az igazságot és nézzem az embereket, akik látszólagos boldogságban, de gyakorlatilag nyakig szarban ülnek, egy harmónikusnak hitt, de mindeközben katasztrófális házasság kötelékében; akik azt állítják magukról, hogy sok fontos és hasznos dolgot csinálnak, miközben végül soha semmit? Pont mint Hjalmar, a nagy feltaláló!

“HJALMAR
Istenem! Egyáltalán mi legyen az, amit feltaláljak? Már majdnem mindent feltaláltak előttem mások. Napról napra nehezebb lesz…”

Szóval Ibsen a lázadást tagadja. (Bár szerintem, ha tulajdonképpen lázad a lázadás ellen, azzal már eleve tagadja saját állítását, hisz ezek szerint a lázadás mégis létezik, de ez már csak kukacoskodás.) Szerinte a világ legnagyobb lázadása, nevezetesen a Vízözön is kudarcba fulladt, mert végül lett túlélője. Állítólag szívesen hangoztatta, hogy megtorpedózta Noé bárkáját… Na de lényeg a lényeg: tényleg ilyen a világ, ahogy Ibsen látja? Tényleg vagy boldogan lubickolunk saját hazugságainkban, vagy boldogtalan, de legalább igaz életet élünk?

Lehet, hogy Hedvig tudtán kivül jól választott…

Cserkeszek

A cserkesz népek vagy adige népek (az angolszász szakirodalomban Circassians) gyűjtőfogalma néhány, abház-adige nyelvű kaukázusi népet magában foglaló néprajzi csoport. Négy nép tartozik ide, melyeket gyakran együttesen hívnak cserkeszeknek – helytelenül. Ez a négy nép nyelvileg és kultúrálisan is elkülöníthető tagjai az adigék (alsó vagy nyugati cserkeszek), a cserkeszek (középső cserkeszek), a kabardok (keleti cserkeszek) és az ubihok. A legszűkebb értelmezés szerint is a cserkesz népek létszáma meghaladja a 600 ezer főt (412 ezer kabard, 128 ezer adige, 76 ezer cserkesz; az ubihok a 20. század végére asszimilálódtak és eltűntek). A cserkesz népek egybemosása, az adigék és a kabardok, valamint a cserkeszek egy népként kezelésének oka[1] művelődéstörténeti okokra vezethető vissza: a 19. századi utazók e három népet egyaránt cserkeszek néven említették.
A cserkeszek, más néven középső cserkeszek (önelnevezésük адыгэ / adüge vagy шэрджэс / serdzsesz) Oroszország déli részén, a Karacsáj-Cserkesz Köztársaság északnyugati részén, a Kaukázus északnyugati oldalán, a Kubán felső folyása mentén élő népcsoport. Számuk Cserkeszföldön mintegy 76 ezerre tehető (2000), további 2 ezer él Adigeföld négy településén. Cserkeszül beszélnek, vallásuk muzulmán, cirill betűkkel írnak, fővárosuk Cserkesszk.
A cserkeszek ősei feltehetően az i. e. 6. században kerültek a Kaukázus északi előterébe, és már az ókorban élénk kereskedelmi kapcsolatban álltak a Mediterráneum népeivel, valamint híresek voltak lovaikról és lovaglási tudományukról. A kereszténységet görög szerzetesek hozták el a 6. században, a 13. század végén a cserkeszek grúz fennhatóság alá kerültek, majd a 15.-17. század során tulajdonképpen az Oszmán Birodalom irányította a cserkesz közösség életét. A török befolyás hatására vették fel az iszlám hitet. E századokban állandósultak a fegyveres konfliktusok e tájon: hol a krími tatárokkal, a karacsájokkal, a kumükökkel vagy a nogajokkal háborúztak, hol pedig az egymással rivalizáló nagyhatalmak, az Oszmán Birodalom és Oroszország ütközőzónájában találták magukat. Az 1550-es években az orosz cárnál kerestek védelmet, aki úgy gondolta, hogy egyben el is foglalja őket. Az orosz sereg ellen nyilván nem volt esélye a cserkeszeknek, a 18. század végén le is győzték őket és Batalpasinszkaja (ma a főváros, Cserkesszk) orosz helyőrsége biztosította is, hogy nem fognak lázongani. 1864-ben kb 400 ezer cserkesz hagyta el hazáját és telepedett le le Törökországban, Szíriában, Jordániában, Libanonban és Palesztinában. Mára nagyrészt asszimilálódtak. A szovjet hatalom idején 1922 januárjában megalakult a Cserkesz Autonóm Terület, amely később egyesült a Karacsáj Autonóm Területtel. Amikor a kommunizmus összeomlott, az itt élő cserkesz népek egy független, közös állam kikiáltására törekedtek.

Cserkesz szépségek
A 18. század körül kezdődött a cserkesz nők mesés szépségének hirdetése. Talán a hírnevük onnan származik, hogy az Oszmán Birodalom birodalmi háremének legszebb tagjai a cserkeszek közül kerültek ki. Emiatt az európai és az amerikai cserkeszeket gyakran jellemezték úgy, mint a női szépség ideáljait mind a költészetben, az irodalomban és a festészetben. A kozmetikumok elnevezéseiben is előszeretettel alkalmazták a cserkesz szót, vagy hangoztatták, hogy a termék cserkesz recept alapján készül, a cserkesz nők is ilyet használnak. Az 1860as években P.T. Barnum mutatott be nőket, akik a cserkesz szépség megtestesítői voltak. Afroamerikai-szerű hajat viseltek, bár ez a régebbi festményeken sosem jelent meg, de a későbbi cserkesz előadóművésznőket már “moss haired girls” néven is ismerték. Ők főleg olyanok voltak, akiknek sikerült megszökniük a háremekből, nem voltak hajlandók szexuális rabszolgákká válniuk, ahogy ez a törököknél szokás volt, így Amerikába szöktek, hogy szabadok lehessenek.
A cserkesz nők szépségét emlegeti Voltaire egy levelében, Lord Byron a Don Juanban és Henry Fielding is a Tom Jonesban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: wikipedia soksok szócikke, képek meg gugli